Magyar Micro Magic Flotta

Országos Bajnokság 2016 beszámoló


A 2016-os Országos Bajnokságot az elmúlt hétvégén - az előző évben sikert aratott helyszínen - a Velencei tavon, Sukorón a VVSI evezőspályán rendeztük meg. A két nap alatt 24 hajó, és írányítója mérte össze tudását.

A meteorológia előrejelzése szép, nyárias időt jósólt szombatra kevesebb, vasárnapra több széllel, így az idén esőre nem kellett számítanunk.

Szombaton 9 órától nevezéssel, és a szokásos hajó mérlegeléssel kezdődött a nap. A legtöbb hajó rendben volt, de n
émelyik csak plusz súly beragasztása után érte el az osztályelőírás szerinti minimum 860 grammot. Néhányuk azonban jóval nehezebb volt a kelleténél, ami gyenge szélben  bizonyára hátrányt jelent.

A megnyitó, a kormányos értekezlet és a legfontosabb szabályok ismertetése után vízre kerültek a hajók. 
Gyenge, közepes szél, időnként kisebb szünet jellemezte a futamokat. Délutánra a szél szinte teljesen elfogyott, ezért hosszab halasztás után B csoport 5. futamával, kb. egy órával a tervezettnél hamarabb  kellett abba hagynunk versenyzést. A rendezés javaslatát, hogy ezért másnap egy órával előbbre hozzuk az első futam rajtját, a mezőny elfogadta. 
Az első versenynap végén ifj. Csóka László vezette az eredménylistát.

hagyományos közös vacsora a VVSI sporttelepének tátsalgójában került a tányérokba, amit az idén - próba képpen - egy közeli kifőzde készített el, és szállított helybe részünkre. A sertéspöri+galuska+kápsali után az otthonról hozott finom sütik, és egyéb rágcsálni valók egészítették ki a menüt. Asztalra került a rendezők által biztosított ásványvíz, üdítő, bor is.
Az éjszakát helyben töltő sporttársak vacsora után az otthonról hozott italok kortyolgatása közben, remek hangulatban töltötték az este hátralévő részét.

Másnapra Marosi Máté személyében kiegészült a mezőny a 24. versenyzővel. A szombati futamokon sajnos nem tudott részt venni, de vasárnap reggel a B csoport hatodik futamában töretlen leljkesedéssel állt rajthoz a HUN 55 vitorlaszámú hajóval. A osztály legújabb tagjaként meglepően jó futamokat teljesített.

Erre a napra már megfelelő szelet is kaptunk a napsütés mellé. A néhány hajó esetében elmaradhatatlan technikai probléma miatt a gazdájukon kívűl a többi versenyző izgalmas és remek futamokat teljesíthetett.

díjkiosztón Horváth Zsolt kiváló versenybíró által összesen tizenkét - HMS szerint rendezett - befejezett futamból számított végeredmény alapján kerültek átadásra a nyerteseknek a kupák és érmek. 
A díjakon felül idén az "ÁKI HOBBY SHOP" által biztosított különböző nyeremények kerültek kisorsolásra, amelyeket Kloiber Ákos adott át a szerencséseknek.

rendhagyó módon lebonyolított díjátadó végére minden versenyzőt a képzeletbeli dobogó mellé szolított az osztálykapítány és a versenyrendezőkkel együtt, egyenként gratulált az elért eredményeikhez.


 




A díjazottak:

I.     ifj. Csóka László / HUN 23
II.   Székely Antal     / HUN 50
III. Forrai Csaba       / HUN 31
IV.    Országh Tibor       / HUN 777
V.     Lendvai Gábor      / HUN 11
VI.    Kloiber László      / HUN 199

Az Országos Bajnokság Vándor Kupája ismét ifj. Csóka László birtokába került egy évre!



VÉGEREDMÉNY

 

sailing.hucompassmagazin.hu

 

 

Australian Class WebsiteBelgium Class WebsiteCanadian Class WebsiteDanish Class WebsiteFinnish Class WebsiteFrench Class WebsiteGerman Class Websitehun.gifItalian Class WebsiteJapan Class WebsiteDutch Class Websitenzl.gifPotuguese Class Websiterus.gifSwiss Class WebsiteSwedish Class WebsiteUSA Class WebsiteUK Class WebsiteSpanish Class Website

Téli Kupa IV. forduló

Written on 2015, február 10 00.00 by admin
teli-kupa-iv-fordulo A vízfelület előttünk jégmentesen tükröződött a szélcsendben...

Tóth István emlékverseny 2012 ...

Written on 2012, június 05 21.48 by admin
toth-istvan-emlekverseny-2012-eredmeny A verseny eredménye itt. A versenyen készült képek itt.

Változatlan helyszínen a Mikulás...

Written on 2016, november 24 00.00 by admin
valtozatlan-helyszinen-a-mikulas-kupa-es-a-loek 2016. november 24. csütörtök   A 2016-os Mikulás Kupa és Lágymányosi Öböl...

Your are currently browsing this site with Internet Explorer 6 (IE6).

Your current web browser must be updated to version 7 of Internet Explorer (IE7) to take advantage of all of template's capabilities.

Why should I upgrade to Internet Explorer 7? Microsoft has redesigned Internet Explorer from the ground up, with better security, new capabilities, and a whole new interface. Many changes resulted from the feedback of millions of users who tested prerelease versions of the new browser. The most compelling reason to upgrade is the improved security. The Internet of today is not the Internet of five years ago. There are dangers that simply didn't exist back in 2001, when Internet Explorer 6 was released to the world. Internet Explorer 7 makes surfing the web fundamentally safer by offering greater protection against viruses, spyware, and other online risks.

Get free downloads for Internet Explorer 7, including recommended updates as they become available. To download Internet Explorer 7 in the language of your choice, please visit the Internet Explorer 7 worldwide page.